A keselyü

Nagy tisztesség ért nehány hete, kedveskéim. Avval kezdődött, hogy izent a tanácsenyök, mennék mán fel eccer hozzája. Még meg is ijedtem, hogy tán csak nem a Tiszta udvar rendes ház táblát kelletik visszaadnyi (amit nemrégibe mégis elkűdött az Ernő). De a Bözsi nyugtatott, hogy igen szíp a portánk, a légyszaros kamraablakot meg nem lássa senki. Hát együtt se tudtuk kitanyáni, minek híttak akkor raportra, úgyhogy nagy kíváncsisággal vártuk a másnapot. Csak az én drága jó Árpim nem aggodalmaskodott, aszonta bármit is csinyátam, biztos nem leszen komoly bajom belüle, mer az illen megzápult agyú vénasszonyokat mán nem szokják lecsuknyi.

Reggel kiőtöztem, még keszkenyőbül is a jobbikat vettem fel, úgy mentem a tanyácsházára. Az Ernő mán ottan várt a nagy irodájába és beléültetett egy kerek bűrfotejbe. Először is megkérdezte, hogyan viseli magát a Bundáskutya, na arra rögvest elszígyelltem magam, de vigyorgott a tanácsenyök és mondta, hogy csak azír hozta fel a Bundást, mer ha nem félne tüle, szemílyesen gyütt vóna hozzám, hogy ne nekem kelljen béfáradnom. Aztán avval folytatta, hogy hát van a falunak ez az újságja, a Homoki Hírmondó, amit az Öregernő ír, de az emberek nagyon nincsenek véle megelégedve. Mer az Öregernő pédának okáér mán harmadik alkalommal rakta belé a cikket, amit vagy negyven éve, még propagándista korába írt, "Találkozás egy partizánnal" címmel. Osztán meglehet, hogy az ötvenhatos ünnepségekrül megincsak nem lenne semmi a lapba, mer tavaly is a NOSZF-os szoboravatásrul tudósított az Öregernő. No az igaz, hogy annak vót is sikere.

Az törtínt, hogy a tanácsenyök megmondotta az Öregernőnek, hogy mosmán tényleg le kelletik szednyi a veres csillagot a szovjet hősi emlíkműrül a Főtíren, de nem szeretett vóna nagy családi perpatvart, ezír megengedte nekije, hogy tétessen a csillag helyibe valami mást. Az Öregernő el is ment a Köves-Gálhoz, aki minálunk a sírköveket faragja. Nem valami híres művész a Köves-Gál, háromfíle alakot tud csinányi: keresztet, angyalt meg galambot. Az Öregernő idejológiai okbul nem akart az emlékműre se keresztet se angyalt, de igazábul a galamb se teccett nekije, aszonta jobb lenne valami szigorúbb madár, tán keselyü. Vakarta a fejit a Köves-Gál, de azír rábólintott a keselyüre.

November hetedikén mán kora hajnalba ottan serínykedett a betonoszlopnál, s mire az emberek odaértek, le is takarta a szobrot egy lepedűvel. Tízre gyütt a tanácsenyök, meg az Öregernő az onokájával és megkezdűdött az ünnepsíg. A kis Katinka elszavalt egy verset Leninrül, utánna az Öregernő bekapcsolta a magnót és meghallgatták az Internacijonálít. Mikor ennek is víge lett, az Öregernő odament az oszlophoz és lerángatta a lepedűt. Na a Kisgabika ippen ekkor fotózott, úgyhogy a kípen nem csak az a rusnya kövír madár látszódik, hanem az is ahogyan tátott szájjal bámulja mindenyki. Nagyokat nyelt az Öregernő, de osztán kitanyáta, hogy a szobor jól megmintázza a forradalom szörnyüségit, úgyhogy csak kifizették a munkát a Köves-Gálnak. Pedig még a tanácsenyök felesíge is aszonta, hogy legföljebb aztat mintázza amikor a Dzsoki elkapta az ü kedvenc kopasznyakú tikját.

Na de akár millen jól sikerűt az a fotó tavaly, az Ernő aszonta idén mégse a NOSZF-ról akar óvasni az újságba, és egyébkint is változtatni kelletik, osztán mióta hallott a boggerkodásomrul, aztat tervezte, hogy megkér, inkább írjam én a cikkeket, mer úgyis tudok mindenrül ami a faluba történik. A hibákat meg majd a Kisgabika kijavítgatja.

Erős zavarba vótam, de elvállaltam, pedig Árpim egy hétig morgott, hogy mosmán annyi főtt étel se leszen itthun mint eddig, meg majd ganyézhatja ü a jószágot. De arany szüve van az én Árpimnak, megenyhüdött végül, még el is kísért az ötvenhatos ünnepsígre, amit a Főtíren tartottak, úgy, hogy addig letakarták a keselyüt a lepedűvel.