Reggel kiőtöztem, még keszkenyőbül is a jobbikat vettem fel, úgy mentem a tanyácsházára. Az Ernő mán ottan várt a nagy irodájába és beléültetett egy kerek bűrfotejbe. Először is megkérdezte, hogyan viseli magát a Bundáskutya, na arra rögvest elszígyelltem magam, de vigyorgott a tanácsenyök és mondta, hogy csak azír hozta fel a Bundást, mer ha nem félne tüle, szemílyesen gyütt vóna hozzám, hogy ne nekem kelljen béfáradnom. Aztán avval folytatta, hogy hát van a falunak ez az újságja, a Homoki Hírmondó, amit az Öregernő ír, de az emberek nagyon nincsenek véle megelégedve. Mer az Öregernő pédának okáér mán harmadik alkalommal rakta belé a cikket, amit vagy negyven éve, még propagándista korába írt, "Találkozás egy partizánnal" címmel. Osztán meglehet, hogy az ötvenhatos ünnepségekrül megincsak nem lenne semmi a lapba, mer tavaly is a NOSZF-os szoboravatásrul tudósított az Öregernő. No az igaz, hogy annak vót is sikere.
Az törtínt, hogy a tanácsenyök megmondotta az Öregernőnek, hogy mosmán tényleg le kelletik szednyi a veres csillagot a szovjet hősi emlíkműrül a Főtíren, de nem szeretett vóna nagy családi perpatvart, ezír megengedte nekije, hogy tétessen a csillag helyibe valami mást. Az Öregernő el is ment a Köves-Gálhoz, aki minálunk a sírköveket faragja. Nem valami híres művész a Köves-Gál, háromfíle alakot tud csinányi: keresztet, angyalt meg galambot. Az Öregernő idejológiai okbul nem akart az emlékműre se keresztet se angyalt, de igazábul a galamb se teccett nekije, aszonta jobb lenne valami szigorúbb madár, tán keselyü. Vakarta a fejit a Köves-Gál, de azír rábólintott a keselyüre.
November hetedikén mán kora hajnalba ottan serínykedett a betonoszlopnál, s mire az emberek odaértek, le is takarta a szobrot egy lepedűvel. Tízre gyütt a tanácsenyök, meg az Öregernő az onokájával és megkezdűdött az ünnepsíg. A kis Katinka elszavalt egy verset Leninrül, utánna az Öregernő bekapcsolta a magnót és meghallgatták az Internacijonálít. Mikor ennek is víge lett, az Öregernő odament az oszlophoz és lerángatta a lepedűt. Na a Kisgabika ippen ekkor fotózott, úgyhogy a kípen nem csak az a rusnya kövír madár látszódik, hanem az is ahogyan tátott szájjal bámulja mindenyki. Nagyokat nyelt az Öregernő, de osztán kitanyáta, hogy a szobor jól megmintázza a forradalom szörnyüségit, úgyhogy csak kifizették a munkát a Köves-Gálnak. Pedig még a tanácsenyök felesíge is aszonta, hogy legföljebb aztat mintázza amikor a Dzsoki elkapta az ü kedvenc kopasznyakú tikját.
Na de akár millen jól sikerűt az a fotó tavaly, az Ernő aszonta idén mégse a NOSZF-ról akar óvasni az újságba, és egyébkint is változtatni kelletik, osztán mióta hallott a boggerkodásomrul, aztat tervezte, hogy megkér, inkább írjam én a cikkeket, mer úgyis tudok mindenrül ami a faluba történik. A hibákat meg majd a Kisgabika kijavítgatja.
Erős zavarba vótam, de elvállaltam, pedig Árpim egy hétig morgott, hogy mosmán annyi főtt étel se leszen itthun mint eddig, meg majd ganyézhatja ü a jószágot. De arany szüve van az én Árpimnak, megenyhüdött végül, még el is kísért az ötvenhatos ünnepsígre, amit a Főtíren tartottak, úgy, hogy addig letakarták a keselyüt a lepedűvel.
Azt áruld még el nekem Julis, hogy a Felszabadulás utcáról nem mondott-e valamit a tanácselnök?
VálaszTörlésÖrülök, hogy elvállaltad. Esteleg majd behetnéd ide is, amit oda írsz.
Az nincsen minálunk, jányom. És mán Lenin ucca se: http://levelekjulistol.blogspot.com/2011/11/miniszterenyoknek.html
VálaszTörlés